Örömhír – pályázatok

Többen jeleztétek, hogy igény merülne fel egy újabb szülői értekezletre néhány kérdés tisztázása végett – ilyen például az elnyert pályázatok ügye is. Mivel csak január óta már 3 szülőit tartottunk, úgy láttuk jónak, hogy ezek mellett egy hivatalos tájékoztató is elősegítené az információ áramlást. Iskolánk vezetősége elkötelezett az átláthatóság  ellett, azonban önkéntesként – fő állás és család mellett – néha csak kisebb-nagyobb késésekkel tudunk időt szakítani ilyen kérésekre.

Tehát a pályázatok:

A nyertes pályázataink eredménye megtalálható az alábbi linkeken:
http://bgazrt.hu/_dbfiles/blog_files/3/0000018513/DSZ-KP- 1-2018_palyazati_eredmenyek.pdf
89. sor
132. sor
203. sor
http://bgazrt.hu/_dbfiles/blog_files/4/0000018514/DMO-KP- 1-2018_palyazati_edermenyek.pdf
14. sor

Ezen pályázatokkal kapcsolatban szeretnénk veletek megosztani néhány fontos gyakorlati információt.

A pályázatok eredményéről az elbírálási szakaszt követően a nyerteseket email-en értesítik. (Viszont arról nem tudtunk, hogy az eredmények ez emailt megelőzően nyilvános formában is felkerülnek majd a BGA weboldalára). Hangsúlyozni szeretnénk a félreértések elkerülése végett, hogy a 2018. március 17-i szülői értekezlet idején a pályázati eredményekről nem volt semminemű információ a birtokunkban!

Sokan – tévesen – úgy értelmezik azt, hogy ha valakit értesítettek a sikeres pályázatáról, akkor már az elnyert pénz azon nyomban meg is érkezik az iskola bankszámlájára. A valóság azonban ennél nem is lehetne távolabb… A pályázatok sajátos támogatási formák, ahol a nyertesek értesítése csak egy kis lépés a folyamat keretein belül.

A mi esetünkben ez úgy nézett ki, hogy az internetes publikációt követően kaptunk egy email-értesítést, amelyben felszólítottak minket a költségterv átírására – mint ahogy láthatjátok 3 pályázat esetén kevesebb pénzt kaptunk az általunk igényelt összegnél. A költségterv a lelke a pályázatoknak, és vannak közös pályázatok is más partnerintézményekkel, így ezt 10 nap alatt tudtuk átbeszélni és átszámolni.

Ezután egy héttel kaptunk egy második hiánypótlásra való felszólítást, amit határidő előtt teljesítettünk, ezt követően egy hétre rá egy újabb telefonhívás és egyeztetés következett. Mindkét fél igyekezett a legrugalmasabban megoldani a problémát. Végül pedig múlt hét pénteken megérkeztek a szerződések, amelyeket aláírva azonnal elpostáztunk Budapestre. Remélhetőleg két héten belül visszaérkeznek aláírva. Az ezt következő lépés már „csak” az elnyert pénzösszeg kiutalása lesz. Tapasztalataink alapján egy-egy pályázat megnyeréséről érkezett hír, és a pénz átutalása között eltelhet akár fél év is. Továbbá az a hír, hogy megnyertünk egy pályázatot, még nem jelenti azt, hogy a pénzt biztosan utalni is fogják a nyertes szervezetnek. Ezt több tényező is módosíthatja, mint ahogy a megnyert összeg is módosulhat bármilyen irányba.

Fontos továbbá, hogy a pályázatok során csak előre meghatározott célra és időszakra lehet pályázni. Ennek megfelelően sikeres pályázat esetén kizárólag az előre meghatározott célra lehet költeni a megnyert összegeket. Tehát ha a pályázatban mondjuk számítógép vásárlásra pályáztunk, akkor nem költhetjük az elnyert pénzt a tanárok fizetésére, vagy pl. terembérleti díjra. Pontosabban akár arra is költhetnénk a pénzt, de ebben az esetben az elszámolásnál ez könnyen kiderülne, és a pályázaton megnyert összeget teljes egészében vissza kellene fizetni! Valamint jogi felelősség – akár börtönbüntetés is – terhelné a pályázati szerződés aláíróját, jelen esetben az ügyvezető igazgatónkat.

Ahogy azt már említettük, a pályázatokat időkorlátok is behatárolják – esetünkben 2018. december 31-ig. Így nem lehet például elhalasztani egy eszköz beszerzését, mert épp másra kell a pénz, vagy, mert nem tálaltunk összegben és tudásban megfelelő eszközt, hanem arra és akkor kell a pénzt elkölteni, ami a szerződésben le van írva.

A pályázat megírása során természetesen igyekeztünk úgy alakítani a részleteket, hogy minél közelebb álljanak a szükségleteinkhez, de a pályázatok sajátos világából adódóan ezeknek fő feladata az, hogy támaszt nyújtsanak és elősegítsék a fejlesztéseinket, és nem pedig „varázsütésre” egyszeriben megoldást nyújtsanak minden problémánkra.

Amennyiben a pályázatokkal kapcsolatosan bárminemű konkrétum, illetve esetleges változás áll be, akkor azt természetesen tudatni fogjuk veletek, mint ahogy azt is, hogy milyen célra, és milyen összegeket kell elköltenünk.

Üdvözlettel:

Zsigmond Király Csapata

Figyelem!

COVID-19 * FIGYELEM!!! 2020. MÁRCIUS 21-TŐL KORMÁNYZATI UTASÍTÁSRA ÉS A RENDKÍVÜLI HELYZETRE VALÓ TEKINTETTEL – TOVÁBBI ÉRTESÍTÉSIG – VALAMENNYI TANÍTÁSI NAPUNK ÉS RENDEZVÉNYÜNK ELMARAD!!!